Az Árpád-sávos zászló védelmében
Ennek az írásnak a címe, már önmagában véve is: tragikus.
Tragikus, hogy egy történelmi zászlónk, és talán a legfontosabb, bármiféle védelemre szorul. Nem hiszem, hogy akad még nép, mely szó nélkül eltűrné szent történelmi ereklyéinek gyalázását, amely némán elviselné, hogy honszerző fejedelmének talán nem is oly mitikus zászlaját bármiféle politikai indíttatásból kicsavarják a kezéből. S tegyék mindezt Árpád nagyfejedelem halálának 1100. évfordulóján!
Írásom apropóját az adja, hogy az ecseri szittya találkozón győztes csapatunk díja egy Árpád-sávos zászló volt, amelyet én átadtam tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeleként a második helyezett csapat, a Farkasok Szövetsége képviselőjének, Szórády Ernő barátunknak. Tettem ezt azért, mert nekünk már van egy pontosan ugyanilyen zászlónk, amit magunkkal is vittünk Ecserre.
Minderről a Szabad Íjász Portálon is megjelent egy beszámoló, melynek hatására többen kijelentették: az Árpád-sávos zászlónak semmi keresnivalója egy íjászversenyen. Még csak az kéne, hogy erről fotó jelenjen meg a médiákban!
Számomra elképesztő, érthetetlen felfogás. Hogyan minősíteném azt az ember, aki Magyarországon, saját hazájában, magyarságát, nemzeti jelképeit vállalni nem meri? Talán gyávának? Vagy csak egyszerűen sajnálatra méltónak? A mai magyar közoktatásnak hála - tudatlannak?
Természetesen, ha a miniszterelnök, vagy Budapest főpolgármestere az Árpád-sávos zászló mögött mindenáron nyilas mozgalmat akar látni és láttatni, ha beszédeikben párhuzamot vonnak mai, Árpád-sávos zászlót lengető politikai ellenfeleik és Szálasi Ferenc mozgalma között, akkor talán – rájuk férne némi korrepetálás történelemből.
Íme:
A kép aláírása önmagáért beszél. Az asztal nyilaskeresztes zászlóval van leterítve. Így nézett ki a nyilaskeresztes zászló! Vörös alapon fehér körben fekete nyilaskereszt. Ajánlom minden Árpád-sávos zászlót gyűlölő figyelmébe. Nem tagadhatom azonban, hogy a képen az Árpád-sáv is feltűnik. Mégpedig a karszalagokon. A képen látható személyek ugyanis nem voltak tudatlan emberek. Számukra az Árpád-sáv ugyanazt jelentette, mint a mi számunkra: a hazát. A hazát, amelyben hősök és gazemberek mindig is laktak és laknak. Hazát, amelyet pusztán az utóbbiak miatt tisztességes ember sohasem fog megtagadni. Ősi jelképet, amelyet egyetlen politikai mozgalom sem sajátíthat ki, mocskolhat be, ahogy a haza sem válik mocskossá pusztán attól a ténytől, hogy mocsok emberek is lakták, vagy lakják.
Politikai okokból olyan honfitársunk is akad, aki szerint az Árpád-háznak semmi köze a négy piros, négy ezüst sávból álló zászlóhoz, az a dinasztia kihalása után alakult ki. Sőt, a sávok száma is önkényes.
Megkerestem az Árpád-sávos zászló legkorábbi ábrázolását. A Képes Krónikában találtam meg:
Egyértelmű ábrázolás. Természetesen tudom, hogy a Képes Krónika Nagy Lajos királyunk uralkodása alatt, 1370 táján készült. Vagyis az Árpád-ház kihalása után. A lovagkorban, sőt a lovagi hadviselés fénykorában, amikor a zászló és a címer használata Európa szerte általánossá vált.
De van az Árpád-sávnak ennél lényegesen korábbi, ugyancsak azonos sávozású ábrázolása is, ha nem is zászlón, hanem pecséten. Ami azt bizonyítja, hogy a zászlót Árpád-házi uralkodóink is magukénak, sajátjuknak vallották, és nyilvánvalóan magától Árpád nagyfejedelemtől származtatták. Arra vonatkozóan, hogy vajon már a honszerző vitézek is zászlók alatt vonultak hadba, semmiféle hitelesnek tekinthető bizonyítékot nem találtam. A bizonyíték hiánya azonban nem a hiány bizonyítéka! A zászló használat ilyen-olyan formában Eurázsia szerte ismert volt már az ókorban is. Zászlók alatt vonultak a római légiók, és zászlók alatt harcoltak a szkíták is.
Ha mondjuk Imre királyunk, akinek 1202-ben kiadott pecsétjét láthatjuk, úgy gondolta, hogy a pecséten dinasztiájának szimbóluma jelenik meg – bizonnyal jól gondolta.
Az Árpád-sávos zászló tehát (akár tetszik ez valakinek politikai okokból, akár nem), honszerző királyi dinasztiánk - mai szóhasználattal élve
– hivatalos zászlaja volt. Árpád nagyfejedelem zászlaja, és nem Szálasi Ferencé!
Talán az sem véletlen, hogy a székely zászló színe fekete-piros. A színek a pusztai népeknél égtájakat is jelöltek. Fehér a kelet, fekete a nyugat színe. Fekete hunok, fehér hunok. Történelmi tény, hogy az Árpád-dinasztia (talán nem is alaptalanul) Attila hun uralkodótól származtatta magát.
A fentiek miatt jelenléte egy olyan történelmi íjászversenyen, ahol kizárólag pusztai íjjal, és lehetőleg történelmi viseletben illik részt venni: megkérdőjelezhetetlen. Emeljük hát magasra büszkén, tűzzük ki jurtáink elé, vállaljuk fel, ha felvállaljuk azt, hogy hazánkat Árpád nagyfejedelemnek és a magyar törzsszövetség harcosainak köszönhetjük! Ha felvállaljuk, hogy Árpád népe vagyunk immár tizenegy évszázada.
Van egy ország. Igen fiatal, alig több kétszáz évesnél. Egy évig ott élt tanítványomtól tudom, hogy ott, az Atlanti-óceán túlpartján, a gyerekszobának is nélkülözhetetlen díszítő eleme az USA zászlaja.
Tőlünk, felnőtt magyar emberektől vajon elveheti az Árpád-sávos zászlót bármiféle ordas eszme? Olyan egyszerű lenne beszennyezni, és a szemétdombra hajíttatni velünk?
Vagy megvédjük? Megvédjük, és vele együtt annak az embernek az emlékét is, akinek a hazánkat köszönhetjük? Mert aki a zászló alá áll, azonosul mindazzal, amit a zászló jelent.
Én büszkén állok Árpád nagyfejedelem zászlaja alá. Ősi örökségemnek tartom. Olyan zászlónak, amely a francia mintájú trikolórok divatba jövetele előtt is szimbolizálta a magyarság egységét. Emiatt lehet szimbóluma annak, hogy a mai magyar történelmi íjászok, bár a különböző versenyeken összemérik tudásukat, nem ellenfelei, hanem barátai egymásnak.
Aki számára a Szent Korona csupán múzeumi tárgyat, a haza csupán ideiglenes lakóhelyet, Árpád nagyfejedelem pusztán történelmi tananyagot jelent, az azt mond, vagy gondol erről a zászlóról, amit akar. Egyet nem tehet. Nem veheti el tőlünk, nem tilthatja ki sem a hazánkból, sem az íjászversenyekről.
|